A “szívhangtörvényként” ismert, 29/2022. (V. 17.) BM rendelet módosítása előírja, hogy a terhességmegszakítás iránti kérelem benyújtása előtt a várandós nőnek be kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára „a magzati életfunkciók fennállását tanúsító tényezőt” (gyakorlatban a szívműködést) egyértelműen azonosítható módon bemutatták.
Két év távlatából a statisztikai adatok és a klinikai tapasztalatok alapján az alábbi szakmai következtetések vonhatóak le:
A KSH és az OKFŐ adatait elemezve megállapítható, hogy a rendelet bevezetése nem hozott szignifikáns áttörést a terhességmegszakítások számának csökkenésében. Bár a beavatkozások száma évtizedes távlatban csökkenő tendenciát mutat, ez a folyamat jóval a rendelet előtt megkezdődött, és elsősorban a korszerű fogamzásgátlás terjedésének, valamint a demográfiai változásoknak köszönhető. A szigorítás óta eltelt időszakban a számok stagnálást vagy minimális, a korábbi trendbe illeszkedő elmozdulást mutatnak, ami azt jelzi, hogy a kötelező szívhang-hallgatás nem bír érdemi visszatartó erővel.
Pszichológiai szempontból a rendelet egy érzelmi alapú behatást kísérel meg egy alapvetően racionális, gyakran kényszerhelyzet szülte döntési folyamatban. A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintett nők többsége már a szakorvosi vizit előtt, hosszas mérlegelés után hozza meg döntését.
A vizuális vagy auditív inger (a szívhang észlelése) ebben a fázisban már nem a döntés megváltoztatását, hanem a pszichés distressz (szorongás, bűntudat) fokozódását eredményezi, anélkül, hogy a mögöttes szociális vagy egyéni okokat kezelné.
A rendelkezésre álló adatok alapján a szívhangrendelet nem érte el a deklarált célját. A terhességmegszakítások számát nem a technikai jellegű szigorítások, hanem az átfogó szexuális edukáció, a fogamzásgátló eszközökhöz való könnyebb hozzáférés és a célzott szociális támogatási rendszerek képesek érdemben befolyásolni. A szakmai konszenzus szerint az egészségügyi szabályozásnak a biztonságos ellátásra és a prevencióra kellene fókuszálnia az érzelmi nyomásgyakorlás helyett.
